Kezdetben vala a „Cipőt a cipőboltból!”, meg a „Nem megmondtam, hogy bontott csirkét hozzál?!” megejtő egyszerűsége. De azóta nemcsak az ingerküszöbünket toszták fel a sztatoszférába, hanem a reklám vetítési idejének árát is. Egy-másfél percekbe kell besűríteni megkívánandó életérzéseket, magvas mondanivalókat, bemutatni követendő példákat. Igazán kár, hogy a külföldi reklámok túlidealizált-romantizált, hibátlan fogsorral szélesen mosolygó szereplőit az átlag magyar fogyasztóra rávetíteni összehúzott szemmel és kancsalítva se nagyon lehet. A magyar reklámok meg mintha megrekedtek volna a szocreál nem éppen fantáziadús, direkt üzeneteinél – remek példa erre Fluimucil Ábel túladagolása.
Azt mondja a Wikipédia fülszöveg, hogy a reklámnak nagyon jelentős szocializáló, nevelő hatása van. És tényleg. Már ha nincs kritikus vénánk, de még hajszálerünk se. Mert akkor előfordulhat, hogy a pozitívnak szánt üzenet zsigeri elutasítást vált ki. Súlyosabb esetben jelentős hajvesztést.